"Az egyetlen dolog, amit biztosan tudnod kell, az a könyvtár helye." Albert Einstein

Book of the Month

itt a tavasz fut a tel
Az öröm játéka örök

alt

Az öröm játéka örök

Eleanor H. Porter

 
Ki ne ismerné Polyannát és az ő öröm-játékát? A világszerte több millió példányban megjelent Élet játéka c. kötet folytatása ismét napvilágot látott! A regényt Fazekas Attila grafikusművész, számos klasszikus képregény híres rajzolójának illusztráció díszítik.
Az öröm játéka - vajon mit jelenthet ez a szokatlan kifejezés? Aki hallott vagy olvasott már Polyannáról, rögtön elmosolyodik, hiszen tudja, hogy a boldog és kiegyensúlyozott élet titkát takarják ezek a szavak. Ám még az is, aki ebben a regényben találkozik először a kislánnyal, igen hamar rájön, hogy a játékot receptre kellene árulni a sok pirula, vitamin és erősítő szer helyett. Felnőtt, gyerek, bárki alkalmazhatja, naponta akár többször is. Roppant egyszerű és módfelett hatásos. Ráadásul mellékhatása sincs. Hacsak nem tekintjük annak a szájunk szögletében egyre gyakrabban megjelenő mosolyt, meg a családtagjaink, kollégáink, csoporttársaink, barátaink arcán, sőt, a boltban, buszon, postán utunkba kerülő ismeretlenek tekintetében megfigyelhető furcsa változásokat.
 
Virágszál

alt

Virágszál
Fábián Janka

 
A történet első része az előző századforduló környékén játszódik. Egy tragédiákba torkolló szerelmi háromszög lebilincselő történetét ismerhetjük meg, amelynek végén Urbán Flóra, a gazdag budai ügyvéd lánya kénytelen megszökni otthonról, és a Monarchia egy távoli szegletében új életet kezdeni. A második rész főszereplője Virág Nelli, az árva lány, akit hideg, téli napon tesznek ki egy kolostor, egyben leánynevelő intézet küszöbére. A lány később ápolónőként keresi a kenyerét, amikor váratlanul, álmai "szőke hercege" képében rátalál a szerelem. A fiú, Miklós nevelőanyja, a keserű és bosszúálló Flóra azonban intrikáival megakadályozza a fiatalok boldogságát. Ám Nelli nem adja fel, és a magára hagyott, megcsalt lány végül mégis egy jó barátra és támaszra talál. A sötét és fájdalmas múltjával megbékélni nem képes Flórának azonban továbbra is a legfőbb célja, hogy tönkretegye őt. Mikor ez kis híján sikerül is neki, súlyos titokra derül fény az asszony múltjából, amely mindannyiuk életét megváltoztatja... A szívbemarkoló és szövevényes történet közben a szerző - a tőle már megszokott módon - sok történelmi "ínyencfalattal" is szolgál Olvasóinak. Többek között felszállhatunk egy első világháború korabeli repülőgépre, sétálhatunk a Trianon előtti Kolozsvár utcáin, vagy megismerhetjük a kort, amelyben Fiume még magyar város volt. Mindazoknak, akik a szívükbe zárták Emmát s a többieket, és figyelemmel kísérték a Kóthay család hosszú történetét, Fábián Janka új regénye sem fog csalódást okozni!
 
Afrika-történeti tanulmányok

Afrika-történeti tanulmányok
Búr Gábor

Afrika országainak története szájhagyományokból felderíthető múlttól napjaink modern eseményvilágáig terjednek mára rendkívül széleskörű és jeles nemzetközi kutatói hálózat igyekszik felderíteni, illetve nyomon követni.

Jelen tanulmánykötet alapvető érdeme egyrészt, hogy ebbe a mind jobban kitáguló és új eredmények sokaságával rendelkező kutatómunkába nyújt érdemleges bepillantást. Másrészt a kötet szerzője egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy a hagyományokkal oly erőteljesen átszőtt afrikai világ valósága csak sokoldalú megközelítéssel (a hagyományok, a vallások, a régies társadalmi stuktúrák, másrészt a gazdasági folyamatok elmélyült ismerete jegyében) tárható fel.

 
A csók

A csók
Danielle Steel

Egy meleg júniusi napon, az áttáncolt és átpezsgőzött este bűvöletében egy férfi és egy nő limuzinjukban az első félénk csókot váltják. Számukra e pillanatban megszűnt a világ, megállt az idő.
Néhány saroknyira zsúfolt emeletes busz robog a forgalmas londoni utcán. A limuzin és a busz egyszerre érkezik a kereszteződésbe. Fékcsikorgás, üvegcsörömpölés, a limuzint maga alá temeti a busz iszonyú súlya - hőseink sorsa megpecsételődik. De ebben a végzetes pillanatban egy hosszú utazás is elkezdődik - utazás a gyógyulás, a hit, a reményteli jövő felé vezető úton.

Danielle Steel ezúttal arról mesél nekünk, milyen kifürkészhetetlen, hosszú utak kezdetét jelentheti egyetlen csók, hogyan változtathatja meg életünket egyetlen tragikus pillanat. Részvétteli regénye azonban mégsem csak az élet törékenységéről szól, hanem sokkal inkább a felszabadító, sorsunkat megváltoztató, testet-lelket gyógyítani képes szeretet hatalmáról.

 
Emmi

Emmi
Méhes György

Az egyedül élő öregasszonyról, Emmi néniről már senki sem tudja, hogy hajdanában álomélet várt rá. Szépsége mellett gyönyörű hanggal áldatott meg, Európa operaszínpadjai, délceg vőlegény, siker és boldogság ígérkezett, míg el nem jött a végzetes nap. Érzelmes, ugyanakkor kegyetlen ez a regény, ragyogó ötvözete lélekrajznak és kalandnak, és mindez természetesen a méhesi patinás polgári világba ágyazva.

A Nagy Mesélő regényei (Kolozsvári milliomosok, Bizalmas jelentés egy fiatalemberről, Gina, Orsolya, Szép szerelmek krónikája), melyek Erdély letűnt, polgári-romantikus világát elevenítették föl, hatalmas sikert arattak. Az Emmi szépséges-szomorúságos befejezése ennek a felejthetetlen sorozatnak.

 
Fairy Oak

Fairy Oak varázslatos, réges-régi falucska az időtlen idők rejtekén. Ha rá szeretnénk lelni, a skót felföldek és a normann szirtek között kellene kutatnunk, Bretagne egy virágszőnyegtől tarka völgyében, Írország zöld legelőin és az óceán tágas öbleiben. A falut varázsos és emberi lények lakják, akiket roppant nehéz megkülönböztetni egymástól: a tündérek, varázslók, boszorkák és közönséges lakosok olyan régóta élnek egymás szomszédságában a falu kőházaiban, hogy szinte már fel sem tűnnek nekik a másik furcsaságai.


Sőt, ilyen sok idő után már mindannyian hasonlítanak is egy kicsit egymásra! Kivéve a tündéreket. Ők nagyon picikék, csodálatosan fényesek és… repülnek! A völgy varázslói és boszorkái azért hívják ide őket, hogy a falu kisfiúira és kislányaira vigyázzanak. Ezt a történetet éppen egy ilyen tündérke meséli el nekünk: Feli, az ikerlányok, Vanília és Pervinka dajkatündére.

 
Asszonybeszéd

 Az „ASSZONYBESZÉD” a magyar történelem viharvert évszázadainak női szempontú krónikája! A kötetek 70 év hallgatás után jutnak el újra az olvasókhoz.
A négy önálló részből álló műalkotás, adott esetben nemzedékregény, együttes nevén

Tetralógia:

- Asszonybeszéd,
- Perceg a szú,
- Vaskalitka,
- Por és hamu.

Mintegy kétezerötszáz oldal terjedelemben írják meg a magyar történelem sorsfordító évszázadait a nősorsokon keresztül.
- Hogyan válnak az asszonyok állandóan a férfiúi önzés, szűklátókörűség, akarat áldozatává?
- Hogyan tudnak mindezzel megbékélni, újra felállni a földről, s a szoknyájukat lesöpörve továbbindulni?
- Hogyan van az mégis, hogy a szeretet, a megbocsátás, a kitartás és a türelem mégis talán a legnagyobb erényeik?
E kötetek ezekre a kérdésekre keresve a választ nemcsak a nőemancipáció és a magyar asszonyok sorsát rajzolják fel, hanem kifogástalan korrajzuknak köszönhetően az egész magyar nemzet sorsát is.
Az írónő írásait újra közénk varázsoló Tetralógia első kötetéhez az unokája, az irodalomtörténész Dr. Nagy Domokos Imre írt utószót.

Az „ASSZONYSORS” című ezen kiadványt a magyar történelem viharvert évszázadainak női szempontú krónikája, a nőemancipáció és az asszonysorsok, ezeken keresztül az egész nemzet korrajza iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.

 
Gyerünk a szabadba!

 Gyerünk a szabadba! - 365 szabadtéri játék gyakorló szülők és gyermekeik számára
Ha talál egy rakás papírpoharat, egy seprűt, egy kartondobozt, egy használt hagymahálót vagy néhány tucat bármilyen hétköznapi tárgyat, ajtót nyithat gyermeke előtt a vidám szabadtéri játékok világára. Kapcsolják ki a tévét - és kapcsolódjanak be a szabadtéri mókák világába!

 
Next»


Page 2 of 2

Calendar

«  September 2020  »
MTWTFSS
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

Proclamations

Könyvtár zárva

Kedves Olvasónk!

 


Nyári nyitva tartás

 



Elégedettségi kérdőív

Kedves Látogató!